TÁMOP 5.4.3-09/2-2009-0011

1

Házi segítségnyújtás fejlesztése a Homokháti

 Kistérségben”

 

 TÁMOP 5.4.3-09/2-2009-0011


A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központ 2009 októberében benyújtott pályázata sikeres elbírálásban részesült.
Az Új Magyarország Fejlesztési program TÁMOP 5.4.3. konstrukció keretében megvalósuló „Házi segítségnyújtás fejlesztése a Homokháti Kistérségben” című projekt időtartama 2010.03.01.-2011.04.30.
A projekt összköltsége: 28.920.500 Ft, mely 100%-ban elszámolható.
A projektbe a Homokháti Kistérség öt településén élő (Ásotthalom, Mórahalom, Zákányszék, Üllés, Forráskút), legalább két éve ápolási díjban részesülő személyek kerültek bevonásra.
A projekt keretén belül megvalósításra kerülő Segédgondozó képzésen 25 fő vett részt.
A képzést a Szegedi Tudomány Egyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar végezte, időtartama: 4 hónap (180 óra), amely végén a hallgatóknak vizsgát kellett tenni. A sikeres záróvizsga után a hallgatók tanúsítványt kaptak.
A Segédgondozó végzettség megszerzését követően 20 fő foglalkoztatására nyílt lehetőség 8 hónapon keresztül a helyi szociális ellátórendszerben. A foglalkozatás keretén belül lehetőség adódott a területi gondozási munkában és az adminisztratív tevékenységben bevonni a végzett hallgatókat.
A pályázat 100 % képzési és bértámogatást biztosított a célcsoport számára a projekt időtartama alatt.
A pályázati forrásnak köszönhetően informatikai és az ápolási munkát segítő eszközök beszerzésére nyílt lehetőség.

A pályázat eredménye:
A programban a Kistérség öt településén élő ápolási díjban részesülő személyek közül azok kerültek bevonásra a projektbe, akik elhívatottságot éreztek a tanulás, képzés iránt. Motiváltak abban, hogy ténylegesen a munkaerőpiacra visszatérjenek. Ezzel is hozzájárulva a Térségben a foglalkoztatottak számának növeléséhez. A képzések alatt, olyan információkat kapnak a hallgatók, amellyel a későbbiekben képesek legyenek nemcsak saját, de gondozottunk életvitelét, háztartásukat is megújítani. Nyitottabbá váljanak a társadalmi problémák felé, képesek legyenek új emberi és társadalmi kapcsolatok kiépítésére.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.

 

 2

 A képzésben résztvevők

Névnap

2017. augusztus 22. Kedd
Menyhért, Mirjam

 
A Nap kel 05:54-kor,
nyugszik 19:52-kor.